„Isten görbe vonallal ír egyenesen"

Interjú Karunk dékánjával, Dr. Botos Mátéval

2. rész
Hova tartozik a germanisztika? A felsőház alsó részébe vagy az alsóház felsőrészébe?

 

Korábban megjelent Önnel egy hetilapban egy interjúban mondottak szerint Ön a komolyabb érdeklődésre szert tevő nagyobb szakokat részesítené előnyben. Mit ért pontosan ez alatt?

Úgy látom, hogy általános a modern filológia iránti érdeklődés csökkenése az országban, hiszen a BA képzésben az ember három év alatt megszerez egy diplomát, ami nem elég az elhelyezkedésre. Tanítani ugyanis nem tud vele, másrészt nem definiálták előre, hogy a munkaerő piacon mit lehet kezdeni majd ezzel a végzettséggel. Ha a hallgatónak például a nulláról indul az adott nyelvi ismereti szintje, mert a középiskolában korábban nem oktatták, akkor három éve alatt nem fog szert tenni olyan tudásra, hogy azzal versenyképes legyen, és megállja a helyét a munkaerőpiacon.

Felmerülhet tehát az emberekben - és ennek érzékelhető a tendenciája, hogy maximum a hasznosítható szempontokat veszik figyelembe, nem érdekli őket a kultúra és a hozzátartozó ilyen olyan máz.  Ha három év alatt szerezhető meg a BA oklevél, és ezzel egy közép foknál magasabb, a felsőnél alacsonyabb nyelvtudáshoz jut, akkor miért ne készüljön fel az ember három év alatt akár egy szaknyelvvel bővített felsőfokú nyelvvizsgára inkább. Ennek ellenére úgy vélem, bizonyos szakokat mindenképpen fenn kell tartanunk. Ettől egyetem az egyetem, ettől katolikus az egyetem. Vannak szakok melyek hozzá tartoznak a profilunkhoz. Ez hasonló a céges portfolióhoz: van  képesített emberanyagunk ilyen képzésekre is, és van jogosítványunk ilyenekre. Elképzelhető, hogy nem tudunk elindítani a következő két-három évben egy szakot, mert nem lesz rá társadalmi igény. Márpedig ráfizetéssel működtetni egy szakot nagyon kockázatos.

A nagy szakokat preferálni nem azért szeretném, hogy az evangéliumi példázat teljesüljék: akinek adatik, annak van, akinek nincs, annak az is elvétetik amije volt. Arra gondolok, hogy a nagy szakokat nem szabad azzal büntetni, hogy az általuk megtermelt nyereséget teljes mértékben elvonjuk tőlük, nem tesszük őket érdekeltté a további fejlesztésben fejlődésben. Egy általuk idehívott neves professzortól hiába várnák el, hogy lelkesebben dolgozzon, amikor kénytelen lesz több száz emberrel foglalkozni, és így nem jut ideje kutatni, publikálni, szakmai kapcsolatokat építgetni. Mindeközben egy kis szakon sokkal több idő marad erre.

Ez tehát egy aránytalanság, amelyről azt gondolom, valahol helyén kell kezelni. Lehet, hogy nem lehet megszüntetni. Kétségtelenül igaza van aki ezt mondja. Nyilván nem lehetséges, hogy egy hallgatókkal kevesebbel rendelkező szakon ugyanannyit vizsgáztassanak mint a többin. Azonban elvárható, hogy ha kis szak, akkor az lesz szíves publikálni, kutatni, tudományos eredményekben többet hozni. Még így is megmarad az aránytalanság. Az sem mindegy, hogy az ember egy félévben három-négy alkalommal vizsgáztat, vagy húsz alkalommal. Ezek nem ugyanazok a kategóriák. Ezt nyilván nem lehet kiküszöbölni soha.
A kérdésre a válasz, a kis szakokat nem előnyben kell részesíteni, hanem a relatív hátrányukat szeretnénk feloldani.

A kis szakok valósítják meg az úgynevezett kutató egyetemet?

Erre nem szeretnék kizárólagos választ adni. Egy szak nemcsak azért jó, mert divatos, mert az ott oktató emberek ismertek, mert szakmailag jól minősítettek és jó előadók, hanem attól is függ az egész, hogy annak a szaknak a szakmán belül milyen a megítélése. Nem a hallgatók mondják meg feltétlenül, hogy egy szak jó, hanem a megfelelő konkurencia is. Ha ez elterjed, akkor az fogja ennek hírét vinni,  hogy például a tanár azt mondja hallgatóinak: „Gyerekek, ne ide gyertek, menjetek inkább a Pázmányra, ott is van ilyen szak, sokkal jobb mint nálunk.”

A nyelv szakok és esetünkben a germanisztika alap szak hol helyezkedik el a „kis szakok  nagy szakok besorolásban”?

Ez nyelvektől függően nagyon különbözik. Vannak azok a nyelvek, amelyre az általam vázolt modern tendencia érvényesül. A nagyon hasznosítható nyelvek közül az angol a leggyakrabban keresett nyelv. Viszonylag keresett még például a lengyel és az olasz (teljesen meglepő módon) Kérdés, hogy most a német szakot milyennek tekintjük: a felsőházba tartozik, annak az alsó részébe vagy az alsóház felsőrészébe.

A germanisztika húsz fős évfolyama, ami most van, az most egy nagyon jó évfolyam a tavalyihoz képest. A gond inkább az, hogy hogyan folyatják a tanulmányaikat tovább. Igazából ennek az egész képzésrendszernek a modern filológia a legnagyobb kárvallottja. Én úgy látom, hogy azok az emberek akik ilyen szakra jönnének, azok szívesebben tanulnák az adott idegen nyelvet, egyéb különös nyelvészeti vagy civilizációs ismeretek nélkül. Az emberek  hajlamosak eszközként tekinteni ezekre a nyelvekre, és nem pedig  eszközként ÉS  egy kultúra hordozójaként. Az ember hogyan olvas Shakespeare-t? Természetesen magyarul, de ha eredetiben akarja olvasni akkor angolul kell olvasnia.

A nyelv lehet státusz szimbólum is, ugyanakkor  reprezentációs célokat szolgáló. Egy autó is lehet csak egy eszköz vagy státuszszimbólum. Egy miniszterelnök azért mégsem járhat „kispolskival”!
A nyelvszaknak hasonlóan ehhez reprezentatív, megélhetési, státuszszimbólum és használati dimenziója egyaránt van. A magyar rendszer sajnos az utóbbit domborítja csak ki.

 

3. rész
A végzett hallgató ugyanúgy fontos nekünk, mint aki még nem jár ide

Az Ön kezdeményezésére összeállított kérdőív alapján, melyet a bachelor képzés hallgatói töltöttek ki, az Anglisztika és a Germanisztika  élenjárónak bizonyult. Ön szerint mennyire állják meg helyüket a magyar és nemzetközi munkaerő-piacon az egyetem idegen nyelvű képzései?

Idegen nyelvű képzés alatt  jelenleg csak a nyelvszakos képzést érthetjük. A jövő útja azonban arra felé mutat, hogy más nem nyelvi szakos képzéseket is érdemes legalább részben meghirdetni idegen nyelven.

Kérdőívre azért van szükség, mert egyfelől a modern felsőoktatásban muszáj a hallgatókat szondázni, másfelől mint dékánnak tudnom kell, hogy mely szakon elégedettek a hallgatók, és melyen nem. Az intézetvezetőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mely oktatóval kapcsolatosan merülnek fel kifogások. Összességében egy intézménynek muszáj tudnia, hogy a hallgatók mennyire elégedettek azzal, amit tekinthetünk szolgáltatásnak, még akkor is, ha sokan berzenkednek ez ellen. Tény azonban, hogy az intézmény és a hallgató  közti kapcsolat, szolgáltató célúvá alakult a bolognai rendszerben. Három év után szabadon dönthet arról a hallgató, hogy hol folytatja tanulmányait. Csak ez a három év áll rendelkezésünkre, hogy meggyőzzük őt: a mesterképzést is érdemes majd nálunk folytatnia.

A Pázmány nyelvszakos képzéseinek munkaerő-piaci elégedettségével kapcsolatban még nincsenek pontos adataink, a diplomás pályakövető rendszer kiépítése ugyanis most van folyamatban. Nekem egyfajta „fixaideám”, hogy a végzett hallgató ugyanúgy fontos nekünk, mint aki még nem jár ide. A középiskolai diáknak el kell adni az egyetemet alapképzési szinten, a végzett hallgatónak pedig el lehet adni posztgraduális képzéseinket vagy továbbképzési kínálatunkat. A hallgatóknak az alma materhez és egymáshoz fűződő  hálózati rendszerüket nekünk szolgálnunk kell azzal, hogy különböző fórumokat teremtünk erre.

Azt gondolom, most, hogy gazdasági válság van, ez egy történelmi, kegyelmi pillanat. Amikor az emberek mindenből megpróbálnak megélhetési lehetőséget teremteni, akkor fel fogják ismerni, hogy mekkora előny az a kapcsolati tőke, amit esetleg a Pázmányon ki tudtak építeni, vagy amit a Pázmány épít ki számukra. Ha kialakítjuk azt az összetartási igényt, hogy a közös intézmény alapján megteremtődött szolidaritást a gyakorlatban is  érvényre jutassák, akkor nagyjából eleget teszünk az egyetem küldetésnyilatkozatának.

Milyen újításokat talál fontosnak a nyelvoktatás terén, amelyeknek köszönhetően egyetemünk akár külföldi felsőoktatási intézményekkel is felveheti a versenyt?

Ha olyan színvonalú képzéseket tudunk nyújtani egyes nyelvi szakokon, amelyek alapján az adott nyelvi kulturális közegben a hallgatóink tovább tudnak tanulni, és jó hírét viszik az egyetemnek, akkor azt gondolom, hogy eddig is megtettük a tőlünk telhetőt.

Ami újítás lehet, az például a praktikus készségek, képességek kifejlesztése a nyelvi képzésben, mint például a fordítás, tolmácsolás. Az egyes szaknyelvi képzések is például tipikusan ilyen területek. Gazdasági és jogi szaknyelvet kellene tanulnia a hallgatóknak ahhoz, hogy amikor később elmennek például egy gazdasági továbbképzésre, akkor már hasznosíthassák az ilyen irányú nyelvismeretüket. Ha elmennek egy céghez, ne útközben kelljen ezt megszerezni.

Nagyon fontos megfontolni azt, hogy melyik szakirány adja a fő csapásirányt. Én azt mondom, hogy sajnos, a piaci szegmensnek legalább annyira kell megfelelni, mint a tudományosnak. A piac nem túlzottan szenzibilis arra vonatkozóan, hogy kinek milyen nyelvészeti kutatása jelent meg egy amerikai szaklapban, hanem arra érzékeny, hogy valójában milyen konvertálható tudással rendelkezik.

Végtelenül idegesít, a „nekem használható nyelvtudás kell” hozzáállás. Mindenkinek használható nyelvtudás kell. Nem használható nyelvtudást senki sem akar. Azonban az ilyen agresszív igényeket valahogy nagyon fegyelmezett módon, de ki kell elégítenünk.Elképzelhető, hogy idővel más szakok egyre több hallgatója vesz majd fel nyelvi szakjaink kínálatából, minor szakként vagy csupán nyelvi készségfejlesztő kurzusként. Erre már eddig is rengeteg jó példánk van.

4. rész
„A jövő némája az egynyelvű ember”

Köztudott, hogy az említett egyetemi felzárkózásnál  a könyvtárak elsőrangú  szerepet játszanak. Jelenleg milyen kilátások vannak a már régóta tervezett központi könyvtár létrehozására?

A Pázmány úgy definiálta magát már korábban is, mint aki törekszik arra, hogy kutató egyetem legyen, azaz legalább olyan hangsúlyt kapjon a tudományos publikálás az egyetemen, mint az oktatás.

Akár az ország, akár a felsőoktatás helyzetét tekintve jelenleg nem valószínű, hogy lehetséges lenne ezen a téren nagyobb beruházás, fejlesztés. A bölcsészkar működésének hosszú távú fenntartásához kiszámítható gazdálkodási lehetőségek szükségesek. Ez nem biztosított, mert a minisztériumok negyedévente változtatnak a jogszabályokon.
A villany-, a gáz-, a fűtésszámla sem fog csökkeni. A fűnyírás is törvényi kötelességünk.
Ha a demográfiai mutatókat nézzük, a hallgatói állomány öt éven belül szignifinkánsan csökkeni fog.. Ha nem változik a felsőoktatás finanszírozási módszere, akkor csökkenő hallgatói létszámból származó bevételből kellene ugyanazt kigazdálkodnunk. Sőt egy új könyvtár létrehozásával csak növelnénk a fűthető légköbméterek mennyiségét.

Nem győzöm eleget hangsúlyozni mindenkinek, hogy egy épületet felépíteni, lehet, hogy egy életre szóló emlék a tervezőnek, aki beletervezi ebbe a saját álmait,  de attól még ezt nekünk használni kell. Viszont egy nem funkcionálisan elkészített,  túlságosan nagyra tervezett épületet nem könnyű fenntartani. A kérdésre a válasz, lesz könyvtárunk, de egy olyan nagyon ravasz módon, hogy az ne nagyon terhelje a költségvetésünket.

Végezetül az interjú során és az évnyitó beszédében is utalt arra, hogy a bölcsész végzettség milyen rugalmas elhelyezkedést kínál. A bölcsészeten belül mit üzenne kimondottan a nyelvszakosoknak?

Hogy ne egy nyelvet tanuljanak! Amikor 1991-ben kint voltam Genfi Egyetemen, akkor láttam egy nyelviskolát hirdető plakátot, ami nagyon megfogott: „a jövő némája az egynyelvű ember”.  A jövő némája mellett a jövő átlagembere az egy idegen nyelvet beszélő ember. Ha valaki elsajátítja a három éves képzés alatt egy nyelv közép és felsőfokú közötti ismeretét, attól még mindig nehezen fog elhelyezkedni a piacon. Tehát én arra bíztatok mindenkit, hogy lehetőleg tanuljon meg két idegen nyelvet.

Kassán vagy Kolozsvárott, Brassóban vagy Zürichben, Bernben kénytelenek megtanulni több nyelvet. Egy átlag svájci gyerek saját anyanyelvén kívül megtanulja a németet, az olaszt, a franciát, az angolt, és esetleg, ha már ennyi neolatin nyelvet beszél, akkor még megtanul spanyolul is.Sokkal fittebb a munkaerőpiacon, és kulturálisan is gazdagabb.

A nyelv a piaci alkalmazás szempontjából nézve tényleg csak egy eszköz, de nem mindegy, hogy milyen eszköz. Többnyelvűnek kell lenni, és nyelvileg igényesnek. Párhuzamosan érdemes a nyelveket tanulni, hogy ne forduljon elő az a frusztráló helyzet, hogy egyiken ki tudja fejezni magát, a másikon meg nem.

A nyelvi dolgokra vonatkozóan a következőt üzenném. Jany János tanár úrral közös szellemi emlőnk az Asterix és Obelix. Majestix, der Chef kedvenc mondatát tudnám bátorításként mondani:

Vorwärts, mutige Krieger!

 

 

Verfasst von Nóra Nagy und Pál Bence Nagy
Übersetzt von Pál Bence Nagy
Lektoriert von Mag. Waltraud Siller